„De a legjobb a könyvtárban, ahol jóformán egész napomat töltöm. Minden olyan csodálatosan megnyugtató, mintha egy új Castle of Indolence [Tétlenség Kastélya] volna: a világ legkényelmesebb nádszékei itt vannak, a széthintett formalinszag a tudományok fennkölt tisztaságát juttatja az ember eszébe: és hát meg sem próbálom leírni azt a gyönyört, hogy minden könyv megvan, és a legexkizebb első kiadásokat simogathatom. Az emberek is nagyon érdekesek, mintakollekció az összes náció olvasó lényeiből, beleértve a négereket minden árnyalatban és az azerbajdzsániakat. Idén megnyugodva látom, hogy sok jóformájú fiatal fiú és lány is olvas; az előző években ugyanis kétségbeejtett, hogy a könyvtárban folyton százpercentes, fütyülő aggastyánokat, sántákat, aggszüzeket, egyetemi tanárokat, őrülteket, kínaiakat és egyéb hajótöröttet láttam, és már-már azt hittem, hogy a Tudományok és a Levelek (lettres) a tehetetlenek és használhatatlanok refugiuma” – írta Szerb Antal Babits Mihálynak Párizsból, 1929. szeptember 12-én…
Mostanában mi is sokat gondolkodunk a könyvtárakban folytatott kutatások mibenlétéről, a humán tudományok szerepéről, a tágabb értelemben vett akadémiai élet képviselőiről s azok felelősségéről mind a közoktatásban, mind a közművelődésben. Nemrégiben került ugyanis a Sziveri Intézet szakmai felügyelete alá Csáth Géza és a Kosztolányi család hagyatékának egy jelentős része, így a mi feladatunk lett egyfelől a lajstromba vételhez szükséges irodalomtörténeti és filológiai alap-kutatómunka elvégzése, másfelől a kézirathalmok „felélesztése”, azaz: a közel száz évvel ezelőtt papírra vetett sorok megismertetése a szélesebb közönséggel. Programok, előadások, kerekasztal-beszélgetések tehát várhatók, azonban ahhoz, hogy kutathatóvá tegyük bárki számára a nevezett dokumentumegyüttest, előbb át kell rágnunk magunkat a dobozok tartalmán. Hogy addig se untassuk a nagyérdeműt, útjára indítjuk Kéziratok karneválja című sorozatunkat, s időről-időre beszámolunk róla: mi mindenre bukkanunk az egyelőre még titkokat rejtő dossziékban!
Az előzetesen 1049-re taksált kézirategyüttest korábban a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai lapozták át, s készítettek afféle orientáló katalógust hozzá. A részletes áttekintés során azonban számos meglepetés ér minket; sok olyan tételt is találunk, amelyekről korábban nem tudtunk, vagy nem úgy tudtunk… A nyáron megvásárolt hagyaték egyébként jelenleg a Pannon Egyetem Könyvtár és Tudásközpont épületében található, oda kell tehát elzarándokolnunk, ha dolgozni akarunk. Csáth és a Kosztolányi család kéziratai pedig abban a kutatószobában rejlenek, ahol számos más kincset, könyvritkaságot is őriznek.
Kezdjük mindjárt a legvégén! Ezek a könyvritkaságok azontúl, hogy remek háttérként szolgálnak a mindenféle fotózásainkhoz, valóban komoly értékkel bírnak. Francia nyelvű, 2-300 éves, párizsi kiadású bőrkötéses sorozatokról beszélünk, melyeket a legínyencebb műgyűjtők is megirigyelhetnének. Az impozáns köteteket el tudnánk képzelni akár Hannibal Lecter firenzei könyvtárának tömör tölgyfából készült polcain is… Thomas Harris amerikai író fiktív hőse (aki köztudottan Sir Anthony Hopkins színészi alakítása révén vált világszerte ismertté) néha leemelne egyet-egyet a polcról, majd elmerülne Molière valamely vitriolos színművében vagy épp Voltaire Dictionnaire philosophique-jában. Aztán visszaülne a zongorához, játszana néhány etüdöt, s végül fekete tintával rácirkalmazná betűit a merített papírra, pecsétnyomóval lezárná a borítékot, s elküldené azt a bizonyos levelet Clarice Starling különleges ügynöknek…
De nem szükséges a fikció világába kirándulgatnunk, ha művészi körítéssel megspékelt horrortörténetekre vágyunk, hiszen itt van nekünk Csáth Géza munkássága és tragikus élettörténete! Akadnak kifejezett szépírással megírt novellái is a gyűjteményben, előfordulnak rajzok is a félig üresen maradt oldalakon (aki kutatta már Csáthot, jól tudja, hogy úton-útfélen „összefirkálta” a kéziratait), de felfigyeltünk már zaklatott kézírásra is, amikor meg is lódult a fantáziánk: lehet, hogy ezeket a sorokat épp morfin hatása alatt írta?!
Csáth munkamódszerét is jellemezte az ún. ragasztgatás, amire évekkel ezelőtt, Kosztolányi kéziratainak tanulmányozása során (a Kosztolányi-anyagok nagyrészét az MTA Könyvtár Kézirattára őrzi) figyeltünk fel. Akkoriban még nem volt „copy-paste”, így aztán ha nagyobb szövegrészt kívántak újraírni-kicserélni, csak ráragasztottak egy másik papírlapot a törlendő bekezdésre, s arra írták az új verziót. Ilyesmit például a Dénes Imre című novella kéziratánál is észrevehetünk, méghozzá mindjárt a címadásnál.
Komoly izgalmat jelentett a „Kosztolányi Dezső feljegyzései” elnevezésű doboz felnyitása, melyben egy zöld tintás átvételi elismervény átfutását követően ugyancsak afféle ragasztgatott oldalakra lettünk figyelmesek. Ahogy olvassuk a szöveget, szemet szúrnak az alábbi sorok:
„– A fogkefe – szólt apa.
– Lám, a fogkefe – bólintott anya –, majd itthon maradt a fogkefe.”
Az ikonikus mondatok Kosztolányi Pacsirta című regényének a legelejéről valók, amikor a két idősödő szülő segít vidékre utazó (vén)leányának összecsomagolni… És aztán sorjáztak tovább az oldalak, innen is, onnan is. Ennek örömére egyik szemináriumunkat is odaszerveztük, hogy kisebbfajta textológiai-filológiai műhelymunkát is rögtönözzünk, ne csak a Mester regényeit értelmezzük.
Végül hadd említsük még annak a kis fecninek az esetét is, mely ugyancsak egy Kosztolányi-mű kéziratát „rejtegette”. Azért rejtegette, mert pusztán néhány sorvég és az aláírás látszott a papíron, pontosabban a papírcsücskön, ami megmaradt a kéziratból. A tipográfiai elrendezés alapján egyből versre gyanakodtunk – ezúttal egyébként fekete tintával írt Desiré mester –, s hála a Google-nek, hamar rá is bukkantunk, melyik költeményről van szó. Az „eb ugat”, a „csarnokit” és a „védi” szavak voltak biztosak, minden más letépve… Meg persze az, hogy „Kosztolányi Dezső”. S mivel fekete tinta, talán korai, mert ifjúkorában gyakrabban választotta ezt a színt. Egyszóval ha nincs Google, végig kellett volna olvasnunk a verseket, hogy azonosítani tudjuk: ez bizony az Alföld című költemény kézirata, mely valóban korai, hisz az 1907-es Négy fal közöttben már szerepelt. No, nem mintha bánnánk a nyomtatott verseskötetek lapozgatását, de amikor az emberre még közel ezer tétel azonosítása vár, akkor bizony hajlamosak vagyunk a gyorsabb megoldások mellett dönteni. S hogy mi minden lapul(t) még az eddig feldolgozott dobozokban, arról legközelebb tudósítunk!
Comments